Erősen indította az évet a román férfi: öt nap alatt háromszor vezetett engedély nélkül
Még be is csukták rövid időre, de ez sem zavarta.
Az ünnepek közeledtével az elmúlt évekhez hasonlóan halmozottan több rendelés kerül feladásra országszerte, amely komoly kihívás elé állítja a Magyar Postát és a különböző futárszolgálatokat.
Bár még nagyon távolinak tűnik, a helyzet az, hogy öt hét, és itt a karácsony. A legtöbbünknek még eszébe sem jutott, mit fogunk adni, vásárolni, az ünnepek előtti időszakra marad a legtöbb feladott csomag. A statisztikák szerint a legtöbb küldemény a ruházati üzletek online üzleteiből és a nagy kínai áruházakból adják fel. Nem véletlen van az amúgy is sofőrhiánnyal küzdő futárszakma ilyenkor bajban, hogyan tudja teljesíteni a megnövekedett rendelésszámot.
Balázs Attila, a GLS Hungary ügyvezető igazgatója a Mandiner megkeresésére elmondta, hogy a Black Friday időszakától kezdve nagyjából a vállalat 20-30 százalékos volumennövekedésre számít. Szavai szerint a GLS-automatáknál e tekintetben jóval markánsabb, ezt meghaladó növekedés is lehetséges.
Úgy gondoljuk, hogy a több mint 1350 üzemben lévő GLS-automatának kulcsfontosságú szerep jut az előttünk álló hetekben, éppen ezért folyamatosan monitorozzuk a telítettségüket és szükség szerint kapacitástbővítést hajtunk végre”
– fogalmazott a GLS ügyvezető igazgatója, aki szerint fontos megemlíteni, hogy az év végi szezon legerősebb napjaiban a csomagvolumen akár 80-100 százalékkal is meghaladhatja az éves átlagot.
Balázs Attila elmondta továbbá, hogy folyamatosan fejlesztik a GLS szortírozóüzemét, hogy minél hatékonyabban kezeljék az egyre növekvő csomagmennyiséget.
Üzemünk jelenlegi 500.000 csomag/nap kapacitása lehetővé teszi, hogy a csomagokat a csúcsidőszaknak számító Black Friday és karácsony közötti hetekben is zökkenőmentesen juttassuk el a címzettekhez”
– jelezte.
Balázs Attila jelezte, készülnek az év végi csúcsra, minden feltételt meg akarnak teremteni, hogy a csomagok időben oda jussanak, ahova feladták őket.
Minden szempontot figyelembe veszünk, legyen szó munkaerőről, felszerelésekről, járműparkról, vagy bármely más tényezőről, amely szükséges a zavartalan működéshez”
– válaszolta a GLS vezetője arra a kérdésünkre, keresnek-e a kiemelt időszakban beugrós sofőröket.
A Magyar Postánál sincs ez másképp, hiszen mint lapunkkal közölték, szeptember 15-től célzottan toboroznak annak érdekében, hogy a megnövekedett csomagmennyiséggel járó többletfeladatoknak országos szinten, december végéig eleget tudjanak tenni.
Országosan, aktív keresésre 19 db csomagkézbesítő (futár) hirdetésünk van”
– közölte lapunkkal a Magyar Posta, mely a karácsonyi szezonban mintegy 20-22 százalékos forgalomnövekedéssel számol az előző hónaphoz képest.
Állításuk szerint a decemberi forgalom átlagosan 30-40 százalékkal haladja meg a teljes éves átlagforgalmat.
„A Magyar Posta elkötelezett abban, hogy a legmagasabb minőségű szolgáltatást nyújtsa ügyfeleinek. Annak érdekében, hogy az év végi csomagfelfutásban is gyors és megbízható szolgáltatást nyújtsunk ügyfeleinknek, folyamatosan elemezzük a csomagforgalmi adatokat, különös tekintettel a csomagforgalom szempontjából kiugró időszakokat, és
ezek alapján tervezzük kapacitásainkat, optimalizáljuk logisztikai folyamatainkat, és tervezzük eszköz, valamint humánerőforrás kapacitásunkat”
– fogalmaztak.
Nyitókép: Swen Pförtner / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP